Megtiszteltetés ért, hiszen egy kaptam egy felkérést. Ez egy játék a bloggerek között, hogy jobban megismerjük egymást. A játékot Szera indította el, Én pedig Ágitól kaptam a felkérést, aki a …konyha innen – kerten túl… blog háziasszonya.
Nagyon szépen köszönöm 🙂
 

A játék szabályai:

  1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
  2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
  3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
  4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy meghívtad őket a játékra.


Íme 7 dolog rólam, amit még nem tudtatok: 

 
 
 
 
 
  1. 2009-ben ismertem meg életem párját, akivel, már több mint 2 éve össze is költöztünk. Remélem még sokáig élhetetek együtt. <3

  2. Van egy gyönyörű, okos kutyusunk, akit Alfinak hívnak. Imádjuk, olyannyira, hogy ilyen hidegben a lakásban alszik, úgy mint egy ember végigalussza az éjszakát 🙂 2 éves, akkor került hozzánk, mikor összeköltöztünk.


  3. Szeretek olvasni, bármilyen témájú könyvet. Mostanság 1 hét 1 könyv 🙂
  4. Oriflame termékek forgalmazásával is foglalkozom. Nyugodtan rendelhet bárki, mert postázom, ha szükséges.
  5. Imádom a tengert. Igaz még csak a Horvát tengerpartot láttam, de imádom. Nagy vágyam, hogy egyszer eljussak valamelyik óceán partjára is.

  6. A kedvenc évszakom a tavasz, imádom mikor nyílnak a virágok, zöldellnek a fák.

  7. Napi 8 óra alvásra vagy szükségem, különben házisárkánnyá válok 🙂 

Akiket szeretnék meghívni a játékra és így jobban megismerni:

  1. Detti a Nassoló Naplopó
  2. Juditka konyhája
  3. Hani az Ízemlékek háziasszonya
  4. Zsuzsa, a Teller-cake blog háziasszonya
  5. Gasztropajti
  6. Hajdula
  7. Mézeskalács

6 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?