Egy finom édesség mára, melyet fogyaszthatunk reggelire is. Én szendvicsként ettem, tehát megvajaztam, rá a szalámi, hozzá a sózott paradicsom, hmm…. A sós és az édes párosítása nagyon jó lett. Persze fogyasztható lekvárral, de akár magában, mert kellően édes önállóan is. Elkészítése nem ördöngösség, kicsit időigényes, hiszen kelt tészta, de míg kel, mást is csinálhatunk 🙂

Briós

Briós1

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 1 cs. szárított élesztő (7 g)
  • 1 kávéskanál só
  • 20 dkg cukor
  • 3 tojássárgája
  • meleg tej (annyi, hogy a tészta összeálljon, de ne ragadjon, kb. 2-3 dl)
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 1 tojás a kenéshez
  • kristálycukor a szóráshoz

Elkészítés:

A lisztet, élesztőt, cukrot és sót összekeverjük, majd annyi meleg tejet adunk hozzá, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. Ekkor ráöntjük az olvasztott vajat, majd addig gyúrjuk, míg az összeset bele nem dolgozzuk, hólyagosra dagasztjuk. Konyharuhával letakarva, langyos helyen duplájára kelesztjük.

Lisztezett felületre borítjuk, majd 16 egyforma darabba vágjuk. Minden darabot egyesével kisodrunk, majd a közepétől kiindulva csigaalakúra csavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, egymástól kicsit távolabb, mivel még nőni fognak. Újra kelesztjük kicsit, majd a tetejét megkenjük a felvert tojással és megszórjuk cukorral.

180 fokos előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.

Jó étvágyat!

Briós2

Briós 1

Briós 2

Briós 3

Briós 4

Briós 5Recept forrása: Családi füzetek: Kedvelt péksütemények

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?