A főnököm múlt héten minden nap hozott pár szem őszibarackot. Ezen felbátorodva gondoltam, megkérdem, hogy van-e belőle eladó. Szerencsémre, azt mondta, hogy tud hozni belőle nekem, de nem kell megvennem, szívesen ad belőle, mert sok van, és már nem tudnak vele mit kezdeni. Ők csak eszik, be nem rakják. Hát így lett nekem őszibarackom, amiből befőttet és pár üveg, kóstolásnak szánt lekvárt készítettem.
Itt most a befőtt elkészítését mutatom meg, ami nagyon egyszerű, semmi fűszer, csak egy kis cukor és kész.
Íme a recept:
Hozzávalók:
- őszibarack (nekem kb. 5 kg)
- 2 ek. kristálycukor üvegenként
- 1 késhegynyi nátrium-benzoát üvegenként
- víz
Elkészítés:
Az őszibarackot megpucoljuk és a magját is eltávolítjuk. Megmossuk, hogy a legkisebb piszok se maradjon rajta. 7 db 720 ml-es üveg aljába 1-1 evőkanál cukrot és 1-1 késhegynyi nátrium-benzoátot teszünk. Összerázzuk, majd a barackot szépen sorban az üvegbe tesszük. Lefele nézzen a mag oldali része. Minden megtelt üvegbe a barack tetejére 1-1 evőkanál cukrot teszünk, majd felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Ezután egy celofánt teszünk az üveg szájára, a tetejét jól rácsavarjuk, majd kicsit összerázzuk, hogy a cukor oldódjon. Ezután dunsztoljuk.
Egy fazékba, amibe belefér minden üveg, ha nem akkor két fazékba teszünk 2 konyharuhát, erre tesszük az üvegeket, majd felöntjük annyi vízzel, ami legalább a 3/4-ig ér az üvegnek. A lényeg, hogy nem szabad a kupakig érnie. Az üveget tetejére is teszünk 2 konyharuhát, majd kis lángon elkezdjük melegíteni. Azért kis lángon, hogy az üveg ne pattanjon szét. Mikor felforrt, akkor forrástól számítva 20-30 percig dunsztoljuk. Ha kész, így hagyjuk teljesen kihűlni, majd kiszedjük a vízből, megtöröljük, és mehet a polcra.
Jó étvágyat!
Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.
Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai