A Párom már egy ideje kérte, hogy készítsek sóletet. Mivel fogalmam sem volt, hogy hogyan kell, utánanéztem az interneten. Nagyon sokan, sokféleképpen készítik. Az igazi sóletet hosszú időn keresztül, többféle húsból, de Én csak füstölt csülköt tettem bele és nem is sütöttem fél napon keresztül 🙂 Így nevezhetjük hamis sóletnek is, ki hogy érzi. A recept fő vonulatát a Régiségeknek blogról kölcsönöztem, melyet ezúton is köszönök. Kicsit változtattam, de nem sokat.
Íme a recept:
- 1/2 kg tarkabab (de inkább 1 kg, tapasztalatból mondom)
- 2 kg füstölt csülök
- 2 nagy marék gersli (árpagyöngye)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- ízlés szerint őrölt fehér bors
- ízlés szerint őrölt fekete bors
- ízlés szerint só (óvatosan, a hús is sós)
- 1 ek. liszt
- 2 kk. pirospaprika
- kb. 1.5 l víz
- 2-3 ek. sertészsír
Elkészítés:
A babot beáztatjuk 3 órára, majd leszűrjük és hagyjuk lecsöpögni. A húst 1 órára áztatjuk be, majd a csontról amennyire csak tudjuk, levágjuk a húst, és feldaraboljuk (a csonton marad egy kevés hús, ezt Én a pacalpörköltbe tettem bele). A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
Egy olyan edényt készítünk elő, amit a sütőbe tehetünk. Kikenjük zsírral. Megszórjuk 1 kiskanál pirospaprikával. A bab 1/3-át elterítjük benne. Rászórunk 2 marék gerslit. Majd a hús felét elrendezzük rajta. Ízlés szerint megszórjuk borssal, és kevés sóval. A megmaradt bab felével beterítjük, jön a másik marék gersli, majd a hús. Erre szórhatunk borsot, Én sót már nem tettem rá. Beborítjuk a maradék babbal, egy megpucolt vöröshagymát belenyomunk a közepébe, a fokhagymát pedig ide-oda. A tojásokat nagyon alaposan megmossuk, itt alkalmaztam a Régiségeknek blog tanácsát, azaz ecetes vízben mostam meg őket. A tojásokat belenyomkodjuk, hogy elmerüljenek a babba. A lisztet 1 kiskanál pirospaprikával elkeverünk, majd rászórjuk. Felöntjük annyi hideg vízzel, ami ellepi. Rátesszük az edény tetejét, és az előmelegített sütőbe toljuk. Amikor felforr, akkor a hőmérsékletet visszavesszük 160 fokra, majd kb. 2 órán keresztül sütjük, vagy amíg a hús megpuhul.Ha elkészültünk, kivesszük a tojásokat, megpucoljuk, és félbevágjuk. Ezzel kínáljuk a sóletet.