Ez az az étel, mely mellé kötelező a Gölődin leves:) Ígérem, hozom annak is a receptjét, de az egy másik bejegyzés lesz majd. Régen nem szerettem, most sem rajongok érte, de ha már elkészítem, csak eszek belőle.
Íme a recept:

 

Hozzávalók kb. 20 gombóchoz:
Gombóchoz:

  • 1 kg főtt burgonya
  • kb. 30 dkg liszt (vagy annyi, amennyit felvesz a burgonya)
  • ízlés szerint só
  • szilva vagy szilvalekvár,

Gombóc főzése:

  • 2-3 l víz
  • 1 ek. só

Bevonat:

  • 15 dkg zsemlemorzsa

Tálalás:

  • ízlés szerint cukor (kristály vagy por)

Elkészítés:

A megfőtt burgonyát áttörjük, majd egy kevés sóval ízesítjük és kihűtjük. Annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Kinyújtjuk, majd szilvával vagy szilvalekvárral kirakjuk úgy, hogy gombócot tudjunk belőle készíteni. A szilvák között szétvágjuk a tésztát, és szépen óvatosan, nem összenyomva gombóccá formáljuk, közepében a szilvával vagy lekvárral. Feltesszük a vizet sóval forrni. Közben a zsemlemorzsát megpirítjuk. Folyamatosan keverjük, úgy nem ég le.
A forrásban levő sós vízben megfőzzük a gombócokat. Legjobb, ha egyszerre csak pár darabot főzünk, mikor feljön a víz tetejére, még  kb. 1 percig főzzük. Kiszedjük, lecsöpögtetjük a vizet róla, és beletesszük a megpirított zsemlemorzsába. A gombócokat ide oda mozgatjuk, hogy körben, mindenhol befedje a morzsa. Ezután kirakjuk egy tálba, és tesszük a következő adagot a vízbe, majd a prézlibe és a tálba. Mikor minden gombóc készen van, a megmaradt morzsát ráöntjük a tálban levő gombócokra, mert Én szeretem cukorral összekeverve megenni:)

Jó étvágyat!

Vélemény, hozzászólás?