Ez a főétel, beillik egytálételnek is, mert laktató. Én most vasárnap húsleves után kínáltam, és megállta a helyét így is. Kedvünk szerint variálhatjuk, nekem is van 3 féle variációm ezzel együtt, most ezt osztom meg veletek, de majd a későbbiekben jövök a többivel is.
Íme a receptem:

Hozzávalók:

  • 8 -9 szelet sertés karaj (tepsi méretétől függ a mennyiség)
  • 5 fej vöröshagyma (közepesen nagy)
  • 2 ü. szeletelt gomba
  • 12-13 szem burgonya (közepesen nagy)
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint ételízesítő
  • ízlés szerint majoranna
  • ízlés szerint bors (fehér, fekete őrölt)
  • 2 nagy pohár tejföl
  • kevés disznózsír (tepsi kikenéséhez)
  • 1/2-1 dl víz

Elkésztés:

A húst enyhén kiklopfoljuk, a gombár lecsöpögtetjük, a hagymát és a burgonyát karikára szeleteljük.
Egy tepsit vékonyan kikenünk a zsírral, majd füszerezzük, éltelízesítővel és majorannával. Sorban lerakjuk a hússzeleteket, majd ezeket is füszerezzük (só, bors, majoranna). A lecsöpögtetett gombát elterítjük a húson, majd rátasszük a karikára vágott vöröshagymát, amit megsózunk. Utolsó előtti lépésként kirakjuk burgonyával, amit szint megsózunk egy kicsit. Erre jön végül a tejföl, mellyel befedjük a burgonyát és megszórjuk ételízesítővel. 1/2 vagy 1 dl vizet öntünk alá, de ez el is maradhat. Alufóliával lefedjük, és így sütjük 1 órán át. Majd kivesszük a sütőből, megszúrkáljuk, hogy megsült-e, ha nem, visszatojuk még sülni. Mikor készen van, savanyúsággal kínálva tálaljuk.

Jó étvágyat!

Vélemény, hozzászólás?