Mikor a Sült fokhagymalevest készítettem, akkor gondoltam főfogásnak valami natúr ételt készítek. A leves elég fűszeres úgy is. Így esett a választásom a csirkemellre, melyet nagyon gyorsan elkészítettem, és ugyanilyen gyorsan el is fogyasztottuk. Köretnek most tört burgonyát kínáltam.
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy csirkemell
- ízlés szerint só
- ízlés szerint fekete bors
- kevés olaj
Elkészítés:
A csirkemellet, ha csontos, akkor kicsontozzuk, majd szeletekre vágjuk. Én 8 szeletre vágtam. A szeletek mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, majd 1 órát állni hagyjuk a hűtőben, úgymond pácoljuk. Egy grill serpenyőbe kevés olajat öntünk, felhevítjük (sima serpenyő is jó), majd a csirkemellet megsütjük benne. Ha nem vagyok biztos, hogy átsült-e teljesen, akkor egynek a közepébe szúrom egy kés hegyét kicsit szétnyitom és megnézem. Biztosan van más módja is, de nekem ez bevált 🙂
Tört burgonyával és csalamádéval kínálom.
Jó étvágyat!
Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.
Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai