Krumplis tésztát készítettem pénteken, de mikor hazaértem rájöttem, hogy nincs otthon hozzávaló tésztám. Gondoltam egyet, már régóta szerettem volna tésztát gyártani otthon, így hozzá is fogtam. Egyáltalán nem volt nehéz, nem is tartott sokáig, az íze pedig sokkal finomabb volt a boltiénál 🙂 Van egy régi, még Nagymamám első tésztanyújtója volt. Az egyik felén nyújtani lehet a tésztát, a másik felét cérnametéltet lehet készíteni. Hatalmas késztetést éreztem, hogy a cérnametélt részt is kipróbáljam, de sikerült legyőznöm magam, mivel nem gyúrtam be kétféléhez tésztát, így maradt a “csak” nyújtás. Nagyon élveztem, nem is értem miért vártam eddig. Azt hiszem fogok még tésztát gyúrni házilag, sőt a következő cérnametélt lesz. És ha nagyon jól sikerült, akkor beruházok egy új tésztanyújtóra is 🙂
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt (BL55)
- 2 tojás
- 1 kávéskanál só
- 1/2 dl víz
Elkészítés:
A lisztet a munkafelületre halmozzuk a közepébe pedig egy mélyedést készítünk. Ide ütjük az egyik tojást, hozzáadjuk a sót, majd villával szépen eldolgozunk. Hozzáadjuk a másik tojást is és a villával addig adagoljuk hozzá a lisztet, míg már nem tudjuk tovább “gyúrni” 🙂
Ekkor a kezünkkel gyúrjuk addig míg összeáll. Ha ez nem történik meg, akkor jöhet a víz (nálam 1/2 dl), annyit gyúrunk hozzá, hogy összeálljon a tészta. Jó alaposan összedolgozzuk, majd letakarva 30 percet pihentetjük. Ez alatt az idő alatt megpuhul, könnyen nyújthatóvá válik.
Következük a nyújtás. Enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk, amennyire csak tudjuk. Felvágjuk olyan széles darabokra, hogy a tésztanyújtón átférjen. Majd kinyújtjuk. Ha nincs tésztanyújtónk, akkor nyújtófával nyújtjuk ki, majd nem átlátszó vékonyságúra.
A kinyújtott tésztát lisztezzük, egymásra tesszük, ha szükséges félbevágjuk és kockákra vágjuk. Majd szépen szétrázzuk, és hagyjuk egy kicsit szikkadni. Ha szükséges lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze szikkadás közben.
Megjegyzés: a lisztezés nagyon fontos, mielőtt egymásra tesszük őket, különben összeragad, és nagyon nehezen lehet szétszedni a kockákat! Saját tapasztalat 🙂
Sós, forrásban levő vízben kifőzzük.
Jó étvágyat!