Macskaszem, ez az a sütemény, melyet imádok, még is csak egy évben egyszer készítem, kötelezően karácsonyra. Persze eszem év közben is, csak akkor Nagymamám készíti 🙂 Ebből a mennyiségből 6 rúddal lesz, de olyan gyorsan fog elfogyni, hogy észre sem veszitek. Nálam legalábbis így történik, hiszen képes vagyok egy rudat megenni egy-ültő helyemben 🙂 De hagyok azért a vendégseregnek is.
Íme a recept:

Hozzávalók:
Tészta:

  • 45 dkg liszt
  • 6 tojássárgája
  • 25 dkg vaj
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 3 dkg élesztő
  • 1 kiskanál cukor
  • 1 dl tej

Krém: 

  • 2 ü. meggy (fagyasztottból kb. 1 kg)
  • 30 dkg darált dió
  • 30 dkg porcukor
  • 6 tojásfehérje
  • kevés zsemlemorzsa (a meggy alá)

Elkészítés:

Az élesztőt a cukorral egy kis tálba tesszük, a langyos tejjel felöntjük, majd hagyjuk felfutni. A lisztet a vaníliás cukorral elkeverjük, majd a vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást, kicsit összekeverjük, majd a felfuttatott élesztőt is hozzáadjuk. Összegyúrjuk, ha szükséges egy kevés tejet adhatunk még hozzá.
6 részre osztjuk és 30 percig pihentetjük, hagyjuk kelni. Egyenként téglalap alakúra kinyújtjuk, majd megszórjuk a szélét zsemlemorzsával (felszívja a meggy levét), kirakjuk a meggyel és kétszer betekerjük úgy, hogy a közepén 2 cm-es sáv maradjon, amibe a diótölteléket tesszük.

A darált diót és porcukrot összekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan összekeverjük a cukros dióval. A diós tölteléket elosztjuk a 6 előkészített rúd középső sávjában. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, porcukorral megszórjuk, majd kb. 1-1,5 centis szeletekre vágva tálaljuk.

Jó étvágyat!

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

4 hozzászólás

    • Zsuzsi

      Kedves Éva!
      A tésztába annyi cukor kell, amit az élesztőhöz teszel, és a vaníliás cukor, de az bele is van írva.
      Több nem kell bele, a töltelék és a tetejére szórt porcukor elég édessé teszi.

      Üdv:
      Zsuzsi

Vélemény, hozzászólás?