Szilveszterre készítettem, de szerintem bármikor fogyasztható, mert nagyon finom. Valószínűleg húsvétkor is lekészítem, hiszen akkor a tojás még jobban jár 🙂 Gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni, csak a hűtésre kell várni egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Mi ketten voltunk rá, de elfogyott 10 tojás 🙂
Íme a recept:

 

Hozzávalók:

  • 10 tojás
  • 1 kis pohár tejföl
  • 1 ek. mustár
  • 2 ek. majonéz
  • ízlés szerint  őrölt fehér és fekete bors
  • ízlés szerint só
  • 1/2 csokor petrezselyem zöld

Elkészítés:

A tojásokat keményre főzzük. Majd megpucoljuk, félbevágjuk és a sárgáját kiszedjük. Egy villával összetörtjük. A fehérje “csónakokat” egy tálra helyezzük. A tejfölt, mustárt, majonézt, sót és borsot összekeverjük, majd hozzákeverjük a tojássárgáját és az apróra vágott petrezselyem zöldjét. Megkóstoljuk, ha szükséges még ízesítjük. Kicsit hűtőbe tesszük, megdermedjen, így könnyebb lesz a tojásba tölteni. (tapasztalat, mert Én nem hűtöttem). A lehűlt tölteléket csillagcsőrös habzsákba töltjük és a tojásokba nyomunk halmokat. Úgy csináljuk, hogy az összes krém elfogyjon. Hűtőben hagyjuk dermedni, hogy az ízek összeérjenek. Szilveszter este pedig franciasaláta ágyon, fasírttal kínáljuk.

Jó étvágyat!

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?