Azt hiszem elmondhatom, hogy rákaptam a rántott ételek sütőben való készítésére. Volt már hús, tegnap hoztam a sajtot, most pedig a karfiol. Nem ígérem, hogy nem lesz több, bár mindegyiknek ez a menete, csak a panírozandó étel változik 🙂 Már csak a panírozásra kellene kitalálni valami egyszerű megoldást, ötlet? 🙂
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 1 fej karfiol
- liszt
- 4 tojás
- zsemlemorzsa
- 1 kávéskanál só
- kb. 1 dl olaj
Elkészítés:
A karfiolt rózsáira szedjük, majd egy lábas sós vízben feltesszük főlni. Nem kell teljesen puhára főzni, mert még sülni fog. A főzési idő függ a mérettől is, a kisebbeket hamarabb szedjük ki, hogy még tudjuk panírozni. Ha teljesen megfől, szétesik. Teljesen kihűtjük.Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, majd előkészítjük a panírozáshoz a lisztet, tojást, zsemlemorzsát. A tojás a sóval felverjük. A kihűlt karfiolrózsákat egyesével a szokásos módon bepanírozzuk. Liszt-tojás-zsemlemorzsa, majd szépen a sütőpapírra helyezzük. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, alsó-felső sütés.
A karfiolok tetejét vékonyan lekenjük az olajjal, majd a sütőbe tesszük, kb. 30 percre, vagy amíg a panír eléri a számunkra megfelelő színt, és a karfiol teljesen megpuhul. Tetszőleges körettel és tartármártással kínáljuk.
Jó étvágyat!