Póréhagymás-sajtos torta

Zsuzsi

Póréhagymás-sajtos torta2

Hoztam már póréhagyma-sajt párosítást, akkor piteként. Ez most torta legalábbis a nevében, formáját tekintve nem 🙂 És az elkészítési mód is más. A tésztája nekem elég kemény, úgyhogy most már tuti, hogy a nagyon jól bevált tésztámat fogom máskor készíteni hozzá, nem azt amit a recept ír 😛 Persze ettől függetlenül elfogyott az egész vacsorára, pedig még mindig csak ketten voltunk rá. 🙂 Na jó egy szelet maradt és újramelegítve érdekes módon, megpuhult a tésztája.

Íme a recept:

Póréhagymás-sajtos torta

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 1/2 kiskanál sütőpor
  • 12,5 dkg vaj
  • 2-3 evőkanál hideg víz

Töltelék:

  • 2 póréhagyma fehér része
  • 2 evőkanál olaj
  • 3 tojás
  • 2 dl főzőtejszín vagy krémtejszín
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors (nálam még mindig Cayenne)
  • 8 dkg reszelt sajt (parmezán, ha van)

Elkészítés:

A lisztet a vajjal egy robotgépben dolgozzuk össze, míg morzsalékos állagú lesz. Adjunk hozzá 1 evőkanál vizet, hogy a keverék elkezdjen összeállni. Ha szükséges még adjunk hozzá vizet. Enyhén lisztezett felületre borítsuk ki és gyúrjunk belőle cipót. Folpackba csomagolva tegyük hűtőbe, míg elkészítjük a tölteléket.

A póréhagyma zöld részét vágjuk le és tegyük félre, jó lesz egy finom salátába. A fehér részt vágjuk félbe és mossuk meg alaposan, hogy a kosz a rétegei közül is kijöjjön. Töröljük meg és vékonyan vágjuk fel. Az olajat hevítsük fel, majd tegyük bele a hagymát. 2 perc alatt fonnyasszuk meg, de vigyázzunk, hogy ne piruljon meg, csak fonnyasztjuk! Tegyük félre, hogy kihűljön.

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. A tésztát vegyük ki a sütőből. Egy kb. 30×18 cm-es formát vegyünk elő, aminek legalább 3 cm-es magasságú oldala legyen. A tésztát nyújtsuk ki és béleljük ki vele a formát, úgy hogy 2 cm-es oldala legyen. Villával szurkáljuk meg.  A töltelékhez való tojásokból egyet verjünk fel és nagyon, hangsúlyozom NAGYON vékonyan kenjünk meg vele a tészta alját és oldalát. Ne használjuk el az egész tojást, ne legyen nedves a tészta. Az előmelegített sütőben süssük elő 10-15 perc alatt, míg szép aranybarna nem lesz. Ha kész hűtsük ki. A sütő hőfokát mérsékeljük 180 fokra.

A maradék tojásokat üssük a megmaradt tojáshoz, verjük fel villával. Keverjük bele a tejszínt, keverjük el, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Keverjük bele a sajtot is.

A kihűlt tésztán osszuk el a póréhagymát. Majd öntsük rá a sajtos keveréket. Az 180 fokos sütőbe süssük kb. 30 percig vagy addig míg a teteje szépen megpirul. A sütőből kivéve 10 percet hagyjuk állni, de még melegen tálaljuk.

Friss salátával vagy paradicsom, paprika, retek kíséretében majonézzel megöntözve kínáljuk.

Jó étvágyat!

Póréhagymás-sajtos torta1Póréhagymás-sajtos torta 1Póréhagymás-sajtos torta 2Póréhagymás-sajtos torta 3Póréhagymás-sajtos torta 4Póréhagymás-sajtos torta 5Póréhagymás-sajtos torta 6Póréhagymás-sajtos torta 7Forrás: A takarékos család szakácskönyve

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?