2011 szilveszterére készítettem életem első halászléjét, ami nagyon jól sikerült. Most kicsit több, mint fél évre rá, megint nekimerészkedtem, és mondanom sem kell, még finomabbra sikerült:) Remélem ez mindig így marad, és egyre csak finomabb és finomabb lesz:)))
Íme az Én receptem:

Hozzávalók:

  • min. 1 kg hal (ponty fej, apró hal, halfarok)
  • 6-7 szelet ponty
  • kevés olaj
  • 4-5 nagy fej vöröshagyma
  • 3-4 nagy szem burgonya
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint őrölt bors (fehér és fekete)
  • ízlés szerint pirospaprika (elég sok kell belőle)
  • 2-3 halászlékocka
  • víz (ez függ a hal mennyiségétől)

Elkészítés:

A halat megtisztítjuk. A hagymát apróra kockázzuk, mint a pörköltnél, a burgonyát is felkockázzuk. Az olajat felmelegítjük, beletesszük a hagymát és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, és egy kicsit pirítjuk. Belerakjuk a halat (csak a passzírozásnak valót) és kicsit pároljuk, pirítjuk. Majd félrehúzzuk a tűzről és fűszerezzük (só, bors, pirospaprika). Felöntjük vízzel, kicsivel többet, mint hogy ellepje és felforraljuk. Addig főzzük, míg szét nem fől, ugyanis át kell majd passzírozni. Mikor puhára főtt, akkor elzárjuk a gázt és átpasszírozzuk. Passzírozás előtt Én egy burgonyanyomóval össze szoktam törni a halat. Ezután fogunk egy szűrőt (én levesszűrőt használtam) és ebbe szedjük kis adagokban az összetört halat, majd egy kanál segítségével amennyire csak tudjuk átpasszírozzuk a halat. Így szálka mentes lesz és jó sűrűségű levest kapunk. Passzírozás közben, mindig adagoljuk egy kis levet a szűrőben levő halhoz, könnyebben megy a passzírozás. Mikor készen vagyunk, akkor a levet visszatesszük a tűzre és felforraljuk. Mikor forr, hozzáadjuk a halászlékockákat, majd szétfőzzük. Ezután megkóstoljuk, ha szükséges sózzuk. Miután elég ízletes a levesünk, beletesszük a ponty szeleteket és kb. 10 percig főzzük. Nem kell tovább, mert szétfől a hal. Nem szabad kavarni sem már ilyenkor, vagy csak nagyon óvatosan, nehogy széttörjük a halszeletek. Mikor megfőlt, elzárjuk a gázt és friss kenyérrel kínáljuk.

Jó étvágyat!

4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?