Azt mondtam, hogy idén már nem teszek el semmit sem, de közbe szólt a természet. Ugyanis van két kis öreg körtefám, amin nem sok, de 5 üveghez elegendő körte termett. Nem szerettem volna, ha kárba vész, ezért leszedtem és elraktam. Gyorsan megvolt, és nem kell hozzá sok minden, bármihez használható, mert csak egy kis cukorral ízesítettem. Így gyümölcslevesbe vagy akár magában is fogyasztható, de süteménybe is tehetjük és kedvünk szerint ízesíthetjük.
Íme a receptem:
Hozzávalók:
- kemény, de érett körte
- 3 ek. cukor üvegenként
- késhegynyi nátrium-benzonát üvegenként
- víz
Elkészítés:
Az üvegeket előző nap elmossuk, hogy teljesen kiszáradjanak.
A körtéket megpucoljuk, magházukat eltávolítjuk, és 4 felé vágjuk a nagyobbakat, a kisebbeket csak félbe. A rossz részeket eltávolítjuk. Citromlével ízesített vízbe tesszük, míg az összes körtével végzünk.
Majd szépen üvegbe rendezzük őket. Először is 2 ek. cukrot teszünk az üveg aljára, és ide tesszük a tartósítószert is. Kicsit összekeverjük, majd szépen elrendezve megtöltjük az üveget a körtével. A körte tetejére teszünk még 1 ek. cukrot. Ezt addig ismételjük, míg elfogy a körte. 2 celofánlapot teszünk az üveg szájára, majd a kupakkal lezárjuk.
Egy nagy fazekat, amibe belefér az összes üveg, kibélelünk 2 réteg újságpapírral. Belerendezzük az üvegeket, majd felöntjük vízzel. A víz ne lepje el, csak kb. a háromnegyedéig érjen az üvegnek. Az üvegek tetejére szintén teszünk 2 réteg újságpapírt. Majd kb. 30-40 percig dunsztoljuk, forrástól számítva. Kis lángon kezdjük melegíteni, hogy az üvegek ne pattanjak szét. Ha kész, hagyjuk teljesen kihűlni a fazékban, nekem másnapra kihűlt. Kiszedjük, megtöröljük és mehet a kamrába a helyére.
Jó étvágyat!
Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.
Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai