Jött a Valentin nap 🙂 Szerettem volna valami finomsággal várni haza a Páromat, valami olyannal ami nem tartozik a szokásos levesek közé nálunk, bár most már lehet az lesz 🙂 A receptet itt találtam, kicsit változtattam rajta, de nagyon finom lett. Ahhoz képest, hogy sosem rajongtam a krémlevesekért, ez nagyon is ízlett. A legjobb az volt, hogy magát a tányért is megettük 🙂 Na jó Én nem teljesen, mert nekem sok volt, de a Párom, na Ő mind megette 🙂
Íme a receptem:

Sajtkrémleves cipóban1

Hozzávalók 2 főre:

  •  2 cipó (25 dkg-os fehér kenyérke )
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kevés olaj
  • 25 dkg trappista sajt reszelve
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1,5 l húsleves
  • 1 kk. pirospaprika (de ízlés szerint is lehet)
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint fehér bors
  • ízlés szerint őrölt szerecsendió

Elkészítés:

A cipók tetejét levágjuk, belüket kiszedjük óvatosan. Egy keveset hagyunk benne is, hogy ne ázzon át könnyen a “tányér”. A  hagymákat megpucoljuk, apró kockákra vágjuk. A vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük. Majd hozzáadjuk a fokhagymát is, és azt is dinszteljük egy keveset. Félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a pirospaprikát, beletesszük a kenyér belét, összekeverjük, majd visszatesszük a tűzre és kicsit megpirítjuk. Felöntjük kb. 1/2 l levessel, majd 15-20 percig főzzük. Közben kavargatjuk, mert könnyen lekap. Mikor letelt a 15-20 perc, akkor botmixerrel pürésítjük szép simára. Hozzáöntjük a maradék húslevest, beletesszük a sajtot, majd kevergetve megvárjuk míg elolvad a sajt. Mikor a sajt teljesen elolvadt, hozzáöntjük a főzőtejszínt, összekeverjük, fűszerezzük ízlés szerint és főzzük még kb. 10 percet, hogy az ízék össze főljenek/érjenek. Ezzel kész is vagyunk, most a tálalás következik.
A tálalással kicsit várunk, hogy hűljön a leves, majd a cipóba szedjük. Petrezselyemmel díszítjük, de lehet még díszítésként sajtot és/vagy pirított bacont/kenyérkockákat is használni.

Jó étvágyat!

Sajtkrémleves cipóbanSajtkrémleves cipóban 1Sajtkrémleves cipóban 2Sajtkrémleves cipóban 3Sajtkrémleves cipóban 4

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

One Comment

Vélemény, hozzászólás?