Répatorta mascarpone krémmel

Zsuzsi 1 comment

Répatorta-mascarpone-krémmel

Rachel Allen neve gondolom senki sem ismeretlen. Ha mégis, hát akkor keressen rá, mert megéri. Az ő receptje alapján készítettem el Húsvétra ezt a tortát, és fogom készíteni csak úgy is, akár csak magában krém nélkül is, annyira finom. Sülés közben az illata az valami isteni. Az Én drága Párom kijelentette, hogy Ő bizony nem eszik belőle, mert nem szereti a répatortát. Persze, sosem kóstolta még, úgyhogy elég furcsa volt ezen kijelentése. De jelentem, hogy megkóstolta, és nagyon is ízlett neki 🙂 Húsvét lévén nyusziformában sütöttem, de kár volt, mert nagyon tört, így nem lett túlságosan szép, de nem baj, az utolsó morzsáig elfogyott 🙂 Majd hozok szebb képet, ha újra elkészítem. A legfontosabbat majd nem elfelejtettem, egyáltalán NINCS répaíze! 🙂
Íme a recept:

Hozzávalók:
Tészta:

  • 30 dkg sárgarépa
  • 2 tojás
  • 140 ml olaj
  • 15 dkg cukor
  • 7,5 dkg dió
  • 17,5 dkg liszt
  • 1,5 kiskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1/2 kiskanál szódabikarbóna
  • 1 kiskanál őrölt fahéj
  • 10 dkg mazsola (elhagyható, Én nem tettem bele)

Krém:

  • 25 dkg mascarpone
  • 5 dkg porcukor (de ízlés szerint)
  • 1 narancs reszelt héja (elhagyható)

Elkészítés:

A sárgarépát megpucoljuk, és lereszeljük. A diót durvára vágjuk. A tortaformát kivajazzuk és belisztezzük, ha szilikon formát használunk, akkor csak elővesszük, de nem vajazzuk és lisztezzük, mert nem kell. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és fahéjat összekeverjük, félretesszük.
A tojásokat a cukorral fehéredésig verjük kézi habverővel, majd hozzáöntjük az olajat, ezzel is elkeverjük. A sárgarépát és a diót is belekeverjük. Majd apránként a lisztes keveréket is belekeverjük. A formába öntjük és 30-40 percig vagy tűpróbáig sütjük. Mikor megsült óvatosan kiborítjuk a formából és hagyjuk teljesen kihűlni.

Közben elkészítjük a krémet. A mascarponét jól kikeverjük a porcukorral és a narancshéjjal.
Ha tészta kihűlt kettévágjuk és megtöltjük a krémmel. Nem szükséges kettévágni, a torta tetejére is halmozhatjuk a krémet, amit díszíthetünk sárgarépa reszelékkel, dióval és/vagy mazsolával.

Jó étvágyat!

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

One thought on : 1

Vélemény, hozzászólás?