Nagy gondban voltam vasárnap, hogy mit készítsek a darált húsból. Mivel kevésnek találtam ahhoz, hogy Stefánia szeletet készítsek belőle, fasírt pedig két hete volt, gondoltam golyóvá formálom. Így született meg a Stefánia golyó, ami ugyanolyan finom, még is más. Olyan kis aranyos lett. Tetszett a Páromnak is. El is fogyott gyorsan, úgyhogy máskor nagyobb adagot készítek.
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 1/2 kg sertés darált hús (comb, lapocka)
- 3 szelet kenyér (a héját el lehet távolítani, Én rajta hagytam)
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors (fekete és fehér)
- ízlés szerint pirospaprika
- 1 tojás (fasírtba)
- ízlés szerint fokhagyma (elhagyható)
- kevés zsír
Töltelék:
- 6 tojás
A fasírtot elkészítjük az itt leírtak szerint. A tojásokat keményre főzzük, majd megpucoljuk. A fasírt húst 6 egyenlő részre osztjuk és gombóccá formáljuk. Egy tepsit kikenünk kevés sertés zsírral, ebbe tesszük majd a gombócokat.
Kezünkbe veszünk egy gombócot és szétlapogatjuk a tenyerünkbe. Ennek a közepére helyezünk egy főtt tojást, majd beburkoljuk a hússal. Mindegyik golyót így készítjük el, és szépen sorban beletesszük a tepsibe. Alufóliával letakarjuk, majd a sütőben megsütjük. Kb. 30 perc után levesszük a fóliát és kicsit megpirítjuk.
Köretnek rizi-bizit kínáltam mellé, de mindenki ízlésének megfelelően választhat.
Jó étvágyat!