Dubarry csirkemell

Zsuzsi

Két hete készítettem vasárnapra, de csak most sikerült begépelnem és megmutatnom nektek, ennek a finomságnak a receptjét. Az ötletet az ApróSéf-ről hoztam, viszont a recept már az enyém, mivel Én másként vagyis más arányban készítem hozzá a besamelmártást 🙂 Viszont nagyon finom, nem lehet vele betelni. Karfiol és csirkemell, ha valaki szereti ezt a két hozzávalót, akkor kötelező elkészítenie.
Íme a recept:

Dubarry-csirkemell

Hozzávalók:
Karfiolhoz:

  • 1 nagy fej karfiol (kb. 12 rózsa)
  • 1 kk. só
  • víz

Csirkéhez:

  • 2 egész csirkemell (csont nélkül)
  • ízlés szerint só
  • 1/2 dl olaj

Besamelmártáshoz:

  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 7,5 dl tej
  • 1 kk. őrölt szerecsendió
  • ízlés szerint só
  • 10 dkg reszelt sajt (bele)
  • 2 ek tejföl
  • 10 dkg reszelt sajt (tetejére)

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedjük és egy lábasba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, ami ellepi, sózzuk és puhára, de nem szétesőre főzzük.

A csirkemellet 3 felé vágjuk, így lesz 12 szelet belőle. Kicsit, nem túl erősen kiklopfoljuk, majd ízlés szerint sózzuk. Egy serpenyőben (nálam ez grill serpenyő) az olajat felmelegítjük, majd a csirke mindkét oldalát megsütjük. Egy tepsibe (jénaiba, nálam 2 jénaiba, mert nem fért egybe) rendezzük őket, félretesszük.

A besamell mártáshoz a vajat felolvasztjuk, majd apránként belekeverjük a lisztet. Össze fog állni, de nem kell megijedni. A tejjel folyamatosan felöntjük, mindig elkeverjük, ezt a legegyszerűbb egy habverővel, így nem lesz csomós. Mikor az összes tej benne van, folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. Ízesítjük sóval és szerecsendióval. Elzárjuk a gázt, és belekeverjük a sajtot. Addig keverjük, míg a sajt teljesen felolvad. Hozzáadjuk a tejfölt, elkeverjük. Ha túl sűrűnek találjuk, akkor még adhatunk hozzá tejfölt, de arra figyeljünk, hogy ne legyen túl hív, mert akkor lefolyik a karfiolról.

A puhára főtt karfiolt rózsánként kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és elrendezzük a csirkemellszeletek tetején. A besamelmártás mártást szétosztjuk a karfiolokon, úgy hogy mindegyiket befedje. Reszelt sajttal megszórjuk
Előmelegített sütőben sütjük kb. 30 percet, míg elkezd szépen pirulni a teteje.

Rizi-bizivel vagy tört burgonyával kínáljuk.

Jó étvágyat!

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?