Csütörtök este megkérdeztem a Párom, hogy mit szeretne vasárnap enni. Ő pedig egyszerűen kimondta, hogy sajttal-sonkával töltött sertésbordát hasábburgonyával 🙂 Na tessék, ilyen sem gyakran fordul elő nálunk, hogy nem kell gondolkodnom, mi legyen a vasárnapi menü. Azt tudtam, hogy hasonlót már készítettem, csak akkor nem nagyon sikerült, mert nagyon sok sajt kifolyt belőle, így most tudtam, hogy nem úgy fogom készíteni, mint akkor a Sajttal-baconnel töltött rántott szeletet, ami lényegében ugyanez, csak sonka helyett bacon, és nem összehajtva, hanem tekerve 🙂
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 6 szelet vastag sertésborda, csont nélkül
- 6 szelet sonka
- 6 szelet trappista sajt
- ízlés szerint só
Panírozáshoz:
- 25 dkg liszt
- 4 tojás
- 25 dkg zsemlemorzsa
Sütéshez:
- olaj
Elkészítés:
A húst megmossuk, majd lecsepegtetjük. Kiklopfoljuk, sózzuk. A hús két tenyérnyi nagyságú legyen. A sajtot és a sonkát előkészítjük, majd a húsba betöltjük. A húst kiterítjük, ráteszünk egy szelet sajtot, majd a sonkát félbehajtva, a sajtot ráhajtjuk. Úgy helyezzük el a tölteléket, hogy a szélére ne érjen a húsnak, mert akkor nem tapad össze (kis képeken látszik, hogy készítettem). Persze, ha nagyon nagy szelet húsunk van és elfér rajta a töltelék, akkor nem kell behajtani. A húst félbehajtjuk a a töltelékkel együtt. A széleit behajtjuk úgy, hogy egymásra hajtjuk őket, így nem fok kifolyni sülés közben a sajt. Mindegyik húst így megtöltjük.
A panírozáshoz előkészítjük egy-egy külön tálba a lisztet, tojás és zsemlemorzsát, ebben a sorrendben. A húsokat nagyon óvatosan, hogy ne nyíljanak szét bepanírozzuk. Először a lisztbe, aztán a tojásba, majd a zsemlemorzsába tesszük. Körbenézzük, hogy az oldalán mindenhol bevonta-e a panír, ha nem akkor az ujjunkkal a kimaradt részt bekenjük tojással, majd zsemlemorzsát szórunk rá. Ha valaki ennél biztosabbra szeretne menni, akkor mint a sajtnál, panírozza duplán. Tehát megint tojás, aztán zsemlemorzsa, de ha ügyesek voltunk, akkor nem szükséges. Ha mindegyik hússal végeztünk, kicsit betesszük a hűtőbe, amíg az olajat felhevítjük.
Bő olajban sütjük ki, míg a panír szép színt kap, a hús pedig átsül. Ha úgy látjuk, hogy a panír nagyon barnul, mérsékeljük a tüzet alatta, mert a húsnak át kell sülnie teljesen. Persze érdemes vékonyra klopfolni, hogy gyorsan megsüljön.
Tipp: a húst egy húsfogó csipesszel fordítsuk át, nehogy megsértsük a panírt.
Sült burgonyával kínáljuk, de ízlés szerint mindenki azzal a körettel kínálja, amivel szeretné. Én még készítettem mellé tartásmártást is.
Jó étvágyat!
Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.
Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai