Nutellás sajttorta eperrel – sütés nélkül

Zsuzsi

Nutellás sajttorta eperrel1

Ez a torta egy álom! Álomszépre sikerült és még finom is! 🙂 Na és még eperszezon van, aminek sajnos nemsokára vége, de addig is jól ki lehet használni. Ez a torta is egy videós recept által készült, amit kicsit módosítottam. Módosítottam legfőképpen az arányokon, hiszen kisebb tortát készítettem. De nyugodtan készíthetitek az eredeti mennyiség alapján is, tehát duplázhatjátok a lentebb található receptet, mert isteni finom! Egyáltalán nem tömény, nem édes, csak egyszerűen finom!

Íme a recept:

Nutellás sajttorta eperrel

Hozzávalók:

Kekszalap:

  • 200 g kakaós keksz
  • 100 g olvasztott vaj

Krém:

  • 500 g Mascarpone (vagy más natúr krémsajt)
  • 120 g tejföl
  • 140 g sűrített, cukrozott tej
  • 240 g nutella
  • 1/2 teáskanál vanília
  • 2 teáskanál zselatinpor
  • 4-5 evőkanál víz
  • 20 dkg eper + 6-7 nagyobb szem a szélére + a díszítéshez
  • pár szem pisztácia a tetejére (elhagyható, vagy cserélhető dióra, mandulára stb.)

Elkészítés:

Először előkészítünk egy 20 cm-es kapcsos tortaformát. Sütőpapírral kibéleljük az alját és az oldalát is.

A kekszalaphoz a kekszet késes aprítóban, finomra daráljuk. A vajat felolvasztjuk, a kekszre öntjük, az aprítóval összekeverjük, majd a tortaformába öntjük és egy kanál segítségével elegyengetjük a forma alján. Ügyeljünk rá, hogy egyforma vastag legyen mindenhol. Hűtőbe tesszük, míg elkészítjük a krémet, ez idő alatt megszilárdul.

A krémhez a mascarponét egy tálba tesszük és 2-3 perc alatt krémesre keverjük egy gépi habverővel. Hozzáadjuk a tejfölt, sűrített tejet, vaníliát és nutellát, majd alaposan elkeverjük. A zselatint egy kis lábasba tesszük, hozzáadjuk a vizet, elkeverjük, majd felmelegítjük, hogy teljesen feloldódjon. NEM SZABAD FORRALNI! Kicsit hagyjuk hűlni, majd a nutellás krémbe keverjük.

Előkészítjük az epret. A 20 dkg-ot megtisztítjuk, majd apróra vágjuk. 6-7 nagyobb szem epret pedig szeletekre vágunk.

A hűtőből kivesszük a kellően megszilárdult tortalapot, majd 2-3 merőkanálnyi krémet teszünk rá, elegyengetjük. A szeletekre vágott epret, körben a tortaforma széléhez tesszük, majd a apróra vágott epret a közepére halmozzuk. A maradék krémet ráöntjük, kicsit eligazítjuk, hogy a teteje egyenletes legyen. Hűtőbe tesszük minimum 5-6 órára, de legjobb egy egész éjszakára.

Másnap kivesszük a hűtőből, levesszük a tortakarimát, eltávolítjuk a sütőpapírt, majd egy szép tányérra csúsztatjuk. Én átemeltem, így az aljáról is eltávolítottam a sütőpapírt, de ezt nem muszáj.

Eperrel és durvára vágott pisztáciával díszítjük. Hűtőben tároljuk és fogyasztáskor se hagyjuk a melegben, kivéve azt a részét, amit éppen elfogyasztunk. 🙂

Jó étvágyat!

Nutellás sajttorta eperrel2Nutellás sajttorta eperrel 1Nutellás sajttorta eperrel 2Nutellás sajttorta eperrel 3Nutellás sajttorta eperrel 4Nutellás sajttorta eperrel 5Nutellás sajttorta eperrel 6Nutellás sajttorta eperrel 7

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

 

Vélemény, hozzászólás?