Sziklasüti

Zsuzsi

Sziklasüti2

A süti neve a kinézete miatt szikla, de igazából nagyon finom. Kívülről ropogós, akár egy keksz, belülről puha, akár egy pogácsa 🙂 Hipp-hopp kész van, és alig pár összetevő szükséges hozzá. A mazsola mellett tehetünk bele 2 evőkanál, apróra vágott vegyes cukrozott citrushéjat, vagy mazsola helyett aszalt gyümölccsel is készíthetjük, amiből 24 dkg használjunk. Én most csak mazsolát tettem bele, pedig nem rajongok érte, még is nagyon ízlett 🙂

Íme a recept:

Sziklasüti

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 1/2 kiskanál őrölt fahéj
  • 8 dkg vaj
  • 8 dkg kristálycukor (és még egy kevés a szóráshoz)
  • 15 dkg mazsola
  • 1,25 dl tej
  • 1 tojás

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 200 fokra, két tepsit pedig béleljünk ki sütőpapírral. A tejet és a tojást keverjük össze. A lisztet szitáljuk egy tálba. Keverjük bele a sütőport és fahéjat, de össze is szitálhatjuk. A vajat vágjuk kis kockákra, majd a lisztel morzsoljuk el. Adjuk hozzá a mazsolát és a cukrot, keverjük meg. Öntsük bele a tojásos-tejes keveréket és egy fakanállal jól dolgozzuk össze. Az előkészített tepsibe 1-1 kissé púpozott evőkanálnyi halmokat tegyünk, egymástól kicsit távolabb, hogy legyen helyük terülni. Az előmelegített sütőbe tesszük egyszerre csak az egyik tepsit és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha szép aranybarnára sült.  Hagyjuk a tepsiben kihűlni.

Egy pohár tejjel tökéletes tízórai vagy uzsonna, de persze magában is el fog fogyni.

Jó étvágyat!

Sziklasüti3Sziklasüti 1Sziklasüti 2Sziklasüti 3Sziklasüti1

Forrás: A takarékos család szakácskönyve

Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.

Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai

Vélemény, hozzászólás?