Imádom a karfiolt, minden formájában. Facebook-on jött velem szembe egy bejegyzés, amit valamelyik ismerősöm osztott meg. Egy karfiolos ételt lehetett képeken látni, amit sajttal, fasírthusival és baconnel burkoltak be, majd megsütöttek. Csodás, gondoltam én, sőt tuti, hogy finom is. Így mivel szeretem a fasírthusit nem csak simán elkészíteni, hanem variálni is, mint pl. a Fasírtsuhsinál is tettem :), így tudtam, hogy nekem ezt ki kell próbálnom. A receptet a saját ízlésemnek megfelelően formáztam, amit most meg is mutatok nektek.
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 1 kg-os kafiol
- 1 cs. bacon (az enyémben 7 db volt)
Fasírthoz:
- 1 kg sertés, darált hús
- 2 tojás
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- 1 fej fokhagyma
- 2-3 evőkanál zsemlemorzsa (azért, hogy összeálljon a hús, kenyér helyett)
- ízlés szerint őrölt pirospaprika (annyi, hogy szép színe legyen)
Elkészítés:
A karfiolt megtisztítjuk, megmossuk, majd egy nagy fazék sós vízben félpuhára főzzük. Leszűrjük, félretesszük, hogy teljesen lecsepegjen.
A fasírthoz a hozzávalókat összekeverjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ez elhagyható, de így megspóroljuk a súrolást :). A bacon szépen elrendezzük rajta úgy, hogy majd ráhajthassuk a töltelékre. A bacon közepére helyezzük a karfiolt. Itt ha szeretnénk, én kihagytam, de az eredeti receptem szerepel, akkor szeletekre vágott sajttal kirakhatjuk a karfiol felületét.
A fasírtot a karfiolra tapasztjuk, ha soknak találnánk, mint én is, akkor formázzuk a megmaradt húst gombóccá, kissé lapítsuk le és tegyük a tepsibe a bomba mellé 🙂 A bacont hajtogassuk a húsra úgy, hogy lehetőség szerint mindenhol betakarja. Ahol kicsit hosszúnak találtam elvágtam és a leeső részt odatapasztottam az üres helyre, így elég lett a 7 szál bacon.
A sütőt előmelegítsük 180 fokra, majd a tepsit fedetlenül betesszük és kb. 1 óra alatt megsütjük. Én az egyik mellé tett fasírtot kettévágtam, úgy ellenőriztem, hogy átsült-e. De mivel darált hús és nem vastag, így gyorsan megsül, a bacon a tetején 1 óra alatt szépen megpirul.
Párolt rizzsel tálaltam, de burgonyával is finom, ízlés dolga.
Jó étvágyat!
Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.
Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai