Tavaly pont októberben készítettem el a Ganache-sal töltött csokoládét, ami nem sikerült, mivel nem volt még bon-bon formán. Most megtaláltam a tavaly megvett formákat, de nem azt használtam. Mivel Halloween-re tervezek megint rémisztő finomságokat, így a cakepop formát próbáltam ki. Az étcsokoládém kifogyott, ezért lett fehér csokival burkolva, de nem baj, legalább látom, hogy sikeres lesz a halloween-i finomság is 🙂 De erről majd később. Most viszont lássuk ennek a nagyon egyszerű, de mégis fenséges bon-bonnak az elkészítését.
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 10 dkg fehércsokoládé
- 1,5 dl habtejszín (én beleöntöttem a 2 dl 🙂 )
- 30 dkg csokoládé (nálam csak is Milka)
- 1 evőkanál rum (persze lehet több is 😛 )
Elkészítés:
A 30 dkg csokoládét daraboljuk fel. A habtejszínt öntsük egy vastag aljú lábasba, a csokoládét tegyük bele és kis lángon melegítve NE FORRALJÁTOK FEL! olvasszuk meg a csokoládét. Amikor a csoki elolvadt, keverjük bele a rumot és öntsük egy kis tálba. Tegyük a hűtőbe egy éjszakára, hogy kellőképpen megdermedjen.
Másnak a fehér csokoládéból egy kistányérba tegyünk 7 dkg és mikróban olvasszuk meg, de figyeljünk oda, hogy ne forrjon fel, különben összeáll. Vízgőz felett is megolvaszthatjuk a csokoládét, ha nem vagyunk biztosak a mikrós módszerben. Ha csokoládé elolvadt (keverjük meg, mert megtarthatja az alakját) akkor maradék 3 dkg csokoládét tegyük bele és keverjük, míg el nem olvad. Ezt nevezem én hamis temperálásnak, viszont a csoki roppanós lesz 🙂
A bon-bon formát kenjük ki egy réteg csokoládéval. Én kiskanállal csináltam, de meg lehet tölteni, aztán a felesleget kicsepegtetni belőle. Tegyük a hűtőbe pár percre, hogy megszilárduljon. Ezután még egy réteg csokoládéval kenjük ki (ezt csak a kanalas módszernél kell) és tegyük a hűtőbe, hogy megdermedjen.
A csokoládé ganache-sal töltsük meg a fehér csoki üregeit. Ne töltsük teljesen tele, mert akkor nem tudjuk lezárni! Én kiskanállal töltöttem meg, de egyszerűbb egy habzsákba tölteni és abból nyomni a mélyedésekbe. Egy kicsit tegyük a hűtőbe, hogy dermedjen.
Ha fehér csokoládénk megdermedt, akkor melegítsük kicsit meg és keverjük át. A formát vegyük ki a hűtőből és 1-1 kanál fehér csokit tegyünk a tetejükre, majd kenjük el, hogy teljesen befedje. Persze ezt is lehet úgy, ahogy szokás :), hogy a csokival leöntjük az egészet, majd a felesleget egy spatulával lehúzzuk.
Tegyük a hűtőbe pár órára, hogy biztosan jól megdermedjen a csokoládé, majd óvatosan (ajánlott gumikesztyű, hogy ne legyen ujjlenyomatos a bon-bon) vegyük ki a formából. Ha szilikonnal dolgozunk, könnyebb a dolgunk, ha merev formánk van, akkor kicsit meg kell ütögetni, hogy kipotyogjanak.
Ezután már csak jóízűen fogyasszuk el. Persze lehet díszíteni, én most csak egyszerűen megettem 🙂
Jó étvágyat!
Ha tetszik amit látsz, és szeretnél még több mindenről értesülni (pl. éppen mit készítek a konyhámban), gyere a facebook oldalamra.
Facebookon itt találtok: Zsuzsi finomságai